rossz érzés fog el...

rossz érzésem van...nagyon-nagyon rossz...
bele fogok őrülni...rettentő érzés...megosztom vele. akivel kapcsolatban érzem.
elmondom neki. megosztom vele, igen.
sehogy nem fog reagálni...babám, mi van veled? :(

hétfő-bernarda
kedd-színj.+színház.
szerda-bell(remélem)
csütörtök-pihenés
péntek-egyelőre nem tudom, de remélem színház. (vagy ...) amúgy szivemmel
szombat-esküvő
vasárnap-szivem
hétfő-színház...
stb.stb. :'(

ne is kérdezzétek

hogy mért nem írok? nincs idő... remélem holnap már lesz...
ma csak Tűzraktér. semmi más.
mindenki felsőbbrendűnek érzi magát...a legjobb barátom is...
ne is kérdezzétek*

Tükör

kellene egy tükör. hogy belenézzek. észre vegyem magam.

kattogok, csörömpölök, kiállítok, elveszek, sokat adok, de mégsem...

és közben nem érdekel. de mindig azt mondom, igen.

de valójában ilyenkor derül ki, hogy tényleg.

tükör

tükör kell. hogy belenézzek, észre vagyem magam.

lehet,hogy játszom, lehet, hogy nem. szerintem nem. véresen komoly vagyok.

valamit tennem kell, hogy minden simán menjen...

hogy egyenes vonalú egyenletes mozgást végezzen az életem e része....

hogy tudjak koncentrálni arra, hogy éhes vagyok...

tükör kell. hogy belenézzek. észre vegyem magam.

tükör kell. hogy belenézzek. észre vegyem magam.

Táncolni

Táncolni, táncolni, táncolni. Erre vágyom, de sajnálatos módon ez még egy hónapig nem jön össze !!!!!!...Kitartok. Mások is kitartanak. Ennyi. Megcsinálom. Kész. (kép: lábam, balett, kitta szerkeszt.=P)

Ahogy meg van írva

...Csak feküdt mellettem, nyitott szemekkel...
...Elfordult, a másik oldalára...
...Én nem akartam...
10 perc múlva visszafordult, de akkor én fordultam el!
Sírtam. Inkább könnyeztem...Megbántottam...De ő is engem...
Telik az idő, az előbb még csak 10 óra volt, mostmár este háromnegyed 11.
Ekkor megszólal: Mi a baj??
Telik az idő, még mindig, 10:50 perc van....Válaszoltam. "Szerinted?" [ eközben 6-ot fordultam egyik oldalról a másikra - fészkelődtem ]

Itt nem mondanám el, mi történt.

11 óra. Kint vagyunk már a parkban. Este van. Hideg van. Nyirkos az idő, mert előtte volt egy kis vihar.
A titokzatos macska még mindig ott ül, ahol szokott, és ahol ezen a napon már 9 óra körül is láttuk. Úgy tűnik, nem mozdult...
De Ő egy szót nem szólt hozzám, én csak ültem. Ő csak állt. Annyit mondott: "vedd már el, mert mennék haza"
Rákérdeztem 10 perc múlva, hogy mért?

Erre megint olyat válaszolt, amit nem lenne illendő leírni.

Lelkiismeretfurdalást okozott nekem. Nagyon mélyet...El sem tudja képzelni. Kicsit talán akarta is, hogy ezt érezzem. Megértem.
De ő is megérthetne engem.
Éjfélig forgolódtam itthon, kb. akkor érhetett haza ő is. Nem bírtam, írtam neki egy sms-t. Nem reagált. Most még alszik.
Szeretném azt hinni, hogy most az egyszer ő fog először bocsánatot kérni.
De nem várhatom el, végtére is...NEM! Ez csak lelkiismeretfurdalás. Ez csak az! Nincs semmi DE. Nincs DE.
Hogy a viharba ne lenne DE, mert hiányzik....De rég volt már olyan ....Legalábbis régnek tűnik, pedig csak 1-2 nap volt. 1-2 napja, amikor olyan volt minden, mint
ahogy meg van írva.

József Attiláról

Sosem volt József Attila a kedvenc költőim között. Soha. De mostmár igen. A tábor óta. Lehet, hogy Bence miatt. Mert olyan gyönyörűen szereti, hogy rámragadt. Lehet, hogy a szülinapom óta. Megkaptam az összes versét. Beteg volt...Képes volt tudat alatt, vagy nem tudat alatt olyan dolgokat leírni...Amit majd alább olvashattok...Szabad ötletek jegyzéke...Csak a pszichológusa miatt...Beteg volt. Mindegyik költő, író valahogy beteg volt. vagyis a legtöbb. Akkor minden ember beteg valahogy? Hmm? Vagy nem? Mérhetetlenül, borzasztóan megszerettem József Attilát. Hogy miért? Senki se kérdezze. Okom nem volt rá. Be kell valjam, tényleg nem kedveltem eddig...Jónak tartottam, nagyon jónak. De...Nem foglalkoztatott...És most? Hát látjátok...

*J.A. Szabad ötletek jegyzéke (részlet)*

gondolkodtam mért siessek?

itt egy nő

nősül

nőszni

baszni

báva

kiszela méla bávatag

buta mint egy fasz

fekete Péter

elvisz az ördög

békakirály

a kis borsó kiugrott

geci

Oláh Geci nótája

Szabad Szó

itéljenek meg

nem én tettem

jaj istenem mit csináltam

elolvassa-e

rájön-e

én ettem meg a buktákat

szamár kölök

mindent szabad

semmit se tudsz

megmutatja másnak is

dögöljön meg a kutya Uristenit

uristenit kis betüvel


"József Attila költészete forradalmat jelentett a magyar irodalom történetében: az az új szemléletmód, ahogyan verseiben az »én«-t felépíti, láttatja, összhangban volt Európa és Amerika akkori költészetével. Öröksége sok évtizedre meghatározta a magyar költészet tendenciáit. Ahogy minden igazán nagy alkotó esetében, az övében is azt látjuk, hogy száz évvel születése után legalább annyi újdonságot tud mondani, mint a megelőző évtizedekben” – mondta Bókay Antal Énszerkezet, önteremtés – József Attila üzenete című előadásának bevezetőjében.

Olyan bolond vagy...[ neki ! ]

Olyan bolond vagy...


Olyan bolond vagy
Szaladsz
Akár a reggeli szél
Még elüt valamelyik autó.
Pedig lesikáltam kis asztalomat
És most
Tisztábban világit kenyerem enyhe fénye.
No gyere vissza, ha akarod
Veszek takarót vaságyamra
Egyszerü, szürke takarót.
Illik az
Szegénységemhez, aki szeret téged
És az Úr is szereti nagyon
És engem is szeret az Úr
Nem jön soha nagy fényességgel
Nem akarja, hogy elromoljanak
Szemeim, akik
Nagyon kivánnak látni téged
És nagyon szépen néznek majd terád
Ha visszajössz
Vigyázva foglak megcsókolni
Nem tépem le rólad a kabátot
És elmondom mind a sok tréfát
Mert sokat kieszeltem azóta
Hogy te is örülj
Majd elpirulsz
Lenézel a földre és kacagunk
Hangosan, hogy behallatszik szomszédunkba
A szótlan, komoly napszámosokhoz is behallik
És fáradt, összetört álmukban majd elmosolyodnak ők is.

József Attila

Betű,betű,betű...

Rossz a helyzet, rosszabra fog fordulni, érzem...ajj...mit is mondhatnék neki? Már tudom! Ha figyelsz, te is megtudod, anélkül, hogy konkrétan leírnám. Igen, ezt fogom neki mondani. De ő nem fog megérteni. Nem, ő túl...Nem is tudom milyen ehhez a dologhoz! Megmondom neki, szemtől szembe, és nagyon nagyon figyelmes leszek. Csak aztán el ne romoljon!
[ ezt utólag is mondhatnám ] de már most is!

X, Y, Z és Én.

Elgondolkoztál már, milyen, ha valakit szeretsz, és még valakit szeretsz, és nem tudsz különbséget tenni, és azt hiszed, az egyiket jobban szereted a másiknál, de mégsem, mert csak másképp szereted, más dolgokért ??? ??? ???
Ilyen helyzetben lenni? Ki?

(én)

Tehát, meg kell vallani, ha az egyik rosszat követ el a másik ellen, valóban magam is eléggé rossz helyzetben vagyok...Így van ez, nem? Szóljatok, ha nem ...
Igen, így van. Egyszóval tegnap ezt éltem át, attól függetlenül, hogy a próba nagyon jó volt! (kár, hogy nem mozogtam, bár a flamenco-kézgyakorlathoz beálltam.)
Az egyik fél mit sem sejt ebből, ám a másiknak elmondtam a véleményem.
Nevezzük őket X-nek és Y-nak...
X-megbántott fél
Y-megbántó fél (bár nem tudja, hogy megbántó)
Én-Keresztúton állok a kettő közt...
X-et meghallgattam, aláírom, hogy teljes mértékben igaza van Y kirobbanásával kapcsolatban!
Y-nak meg van egy véleménye, amit elmondott X, és mielőttünk, de nagyon túlzott szegény, bár ő nem vette észre, mert ő csak X és egy másik-nevezzük Z-védelmére akart kelni, de belátom, nem volt igaza, még akkor sem, ha jószándékú volt...
Senki nem lett kisebb, vagy nagyobb a szememben, sem X, sem Y, de fáj, hogy Y, hogy pont Y megbántja X-et...És fáj, hogy X így vélekedik most Y-ról.
A fenébe!...:( Én nem szólhatok bele, de nem is lehetek pártatlan, mert akkor Y-nak feltűnik, X-nek meg alapból rosszul esne, ha a másikukkal úgymond másképp viselkednék, mint ahogy kéne. Nem, úgy viselkedem velük, ahogy megérdemlik. Ahogy eddig...És megpróbálom X-et nyugtatni, meg minden. X nem tűnik túl exchibicionistának, bár én ismerem....Hmm...Nem az, de minden emberben megvan az erre hajló dolog...Bennem is. Benned is, gondoltad volna? Igen, így van. Ez természetes. Csak van, akiben már nem természetes módon jelenik meg. De most nem tudom, hogy tértem ki ide, hiszen se nem X, Y meg végképp nem exchibicionista.
Z van a legjobb helyzetben, mert ő egyedül ítél, ő egy kicsit más, egy nagyon jó ember. Nem jóságra, hanem, úgy...Mindenhogy jó. Remek ember. Örülök, hogy (jobban) megismerhettem. Akárki akármit mondd, Z megérdemli, amit ő kap az élettől (ilyen téren) mert hát, azért neki is vannak problémái, ahogy mindenkinek.
De nem akarom ezt firtatni, mert aligha van jogom leírni, hogy 4 ember közt mi zajlik. A lényeg, hogy meg tudjuk (főként ők meg tudják!) beszélni, és szeretik egymást valóban. Az ideg néha sokmindent mondat, ami nem kétszínűség....Tehát hiába mondod full idegesnek tűnve, hogy most áááá nagyon mérges vagyok rá! Ha eljön az idő, amikor a szemébe mondod, akkor tudsz hozzá mosolyogni. Ha nem is kívül, a szívedben. És ha jó ember vagy, akkor......................... (ide mindenki gondolja, amit akar, mert egyénfüggő, szerintem :))

azt hittem, elájulok ( ! )

Szkeptikus...

"Úsztál folyóban? Ettél citromalmát? Fogtál-e körzőt, téglát, cédulát? Van körmöd? Élő fára vésni véle, krikszkrakszokat hámló platánra, míg megy odafönt, megy-megy a délután? Van odaföntöd? Van neked fölötted? Egy szót se szóltam." /Nemes Nagy Ágnes/

Gondolatok kompótban.

Félelem:

Minden este, amikor Gergővel kimegyünk, van egy bizonyos hely, ahol este 9-kor (de mindig!) megjelenik egy macska. Ül. Néz. De ugyanott. Egy földbe épített emléktáblán. Ami egy kőtömb, valójában. Nagyon durva. Egy macska. A színét sem tudom pontosan, mert mindig este 9-kor jön elő, mondom. Van benne fehér, ezt tudom...Tegnap is ott volt, beszélgettünk is róla...Aztán fogta, és a réten távolabb szaladt. De visszajött, ott volt. Megint. Mi ez???

Mi ez ??? MI EZ??

Ma Bernarda próba. Végre! De én nem mozoghatok :( Szóval mindegy lenne, ha csak fél órával később érnék be. De nem! Szeretem nézni ahogy azok mozognak, akikkel fejlődöm. Szeretem Bellát nézni, szeretem Sütit nézni, szeretem Emit nézni, szeretem Esztit nézni, szeretem Bettit nézni, szeretem Csengét nézni...!!! Szeretem Lillát nézni, és Pompit nézni! Szeretem Esztert nézni, mindenkit szeretek nézni. És az a tudat, hogy másfél hónap múlva már én is csinálhatom...Illetve kevesebb, mert 1 hét már bőven eltelt...!!

Bernarda Alba háza, durva egyébként, Lorca...Tábor óta erre vártam...

Kár, hogy iskolába csak délután vagyok, féllábbal...:( Délelőtt is szeretnék menni! Nagyon!...Mindegy...:( Mondom, ma Bernarda, holnap dráma! Wááááhááá....

Színházba menni! ez is mérhetetlenül hiányzik!:( (kép:prágai nemzeti színház)

csak ennyi,csak ez, csak hallgasd, ha ideges vagy.

Béke.

Szabadság

Boldogság

Magány

Végtelenség

Szeretet

Hiányérzet

Egyedül

Többen

Sokan

Kevesen

Pihenés

Megnyugvás

Büszkeség

Töretlen béke. Erre jutottam a variálás után. Erre. Töretlen béke. És ebben akkor benne van a nyugalom, megnyugvás, pihenés, boldogság, stb. Én benne érzem. Ez a legfontosabb. Annyira megnyugtat a kép...Most csak azt sajnálom, hogy apa elvitte a fényképezőgépet. Kimennék fotózni, mert most sok itt az ember, szép idő van, és érdekes dolgok is vannak. De hogy ez a béke még akkor is megmarad, ha rohadtul nyüzsgő zenét hallgatunk, ez valami csoda!:) Nagyon durván jóérzés... Jó érzés...jó érzés.. jó...érzés....

Nem kell más!

"Nem kell más, úgy csókolnám a szádat,
Letépném az összes ruhádat,
Ahogy azt nem csinálta még más!
Nem kell más, amikor a szemembe nézel,
majd attól a tűztől égsz el,
Amit te bennem gyújtottál,
És nem kell más!"

minden nap együtt vagyunk, de mérhetetlen hiányérzet fog el, akkor is! nem tudom, mi ez...miért? hogyan?

"Nem kell más!
Nem értek a szóból,
Sose legyen elég a jóból,
Örökre elcsábítottál!
Nem kell más!
Úgy akarlak téged
Nem érzed, megőrülök érted..."

hiányzol, főleg így, hogy van ez a ...dolog, és nemcsak a zuhanyzás nehézkes :$ (:...
hamar túl leszünk rajta, főleg én mondhatom: hamar túl leszek rajta! jobb, ha adok neki egy kis időt, mintha ....szóval soha... nem is mondom ki, nem is írom le...

Hiányzol...Hiányoztok!

Oké, itt már bele van lendülve, én meg éppen készülök, éppen átélem a mondandómat (:...
Nagyon hiányzik, hogy már végre dolgozhassak a többiekkel, de főleg egyedül, vagy Bellával...
Rettentőően mennék már, de még 1 hetet le kell húznom itthon...Bernardára megyek, Gyombihoz megyek..! Kell! Nem hagyhatom! Fontos nekem, meg amúgyis:)...
Bella♥
Nyomorult műtét! :(....Kibírom, túl leszek rajta, 34 nap múlva már mozoghatok is...:( Addig suliba is könyvek nélkül fogok járni...Szűk egy hónap plusz egy kis idő...Mi az nekem! ...:( Mozgás nélkül...:S...Csokoládé, kakaó, kóla, sör nélkül! Mi az nekem :( Hmm?? Tej nélkül...Nosmális húsok nélkül TÉSZTAFÉLÉK nélkül???!!!
Jóó, megőrülök, de mégsem...Rengeteg út van előttem, és mondom, sok ember mellettem:) Vagy, ha nem is sok, de éppen elég:) És ez nagyon nagyon jó!

Sok hűhó...(:

Elolvastam...Hihetetlen! Köszönöm Emíííí...Ha te nem írsz róla, akkor biztos nem olvastam volna el...Nagyon ááá...érzelmes,vicces,izgalmas,néhol szomorú, szánalmas,furcsa, de alapjában véve mégis boldog könyv... (nem találom a borítót=D)...
alapjában véve igen szatirikus...(minden értelemben) ez a "hős" Málnássy (akinek a neve egyáltalán nem tetszet, sőt, néha már idegesített is!) már-már pedofilnak tűnt néha, de ...pusztán szerelmes volt! És van ez így, tudom, hogy a kor abszolút nem számít, de ahogyan az író ezt itt leírta...huhh...
Emmi viszont tényleg lop, hazudik, stb. De nem lehet egyszerűen elhagyni, mellette kell lenni, mert olyan jelleme van, ami valahogy leköt, ott KELL lennünk mellette, nem szabad eltolni magunktól...Kissé komikus alkat, de ugyanakkor valami komolyság is van benne.
És a könyv szerint Emminek, de valójában Aszlányinak vannak ezek a hihetetlen gondolatai, életfelfogásai, amik közül az egyik kedvencem:

"Mert vegyünk egy száraz példát. Tegyük fel, hogy A és B szeretik egymást. Tegyük fel továbbá, hogy A-nak kevés gyomorsava van, B-nek ellenben túl sok. Hogy ízlésük, kívánalmaik egyenlővé váljanak, s hogy meg tudják érteni egymást, szükséges volna, hogy mindkettőnek kevés gyomorsava, vagy pedig egyformán sok gyomorsava legyen. Tegyük fel, mármost, hogy a szerelem, mint erő, mindenható. Ez esetben A szervezetében ezen erő hatása alatt gyomorsavtermelő folyamat indul meg. Bizonyos idő múltán a szerelem csodát művelt. A-nak gyomorsav túltengése van már, mint volt B-nek a folyamat elején. Igen ám, csakhogy B is szerelmes, benne is működik az erő, amely a különbségek kiegyenlítésére törekszik, s amelyről feltételezzük, hogy mindenható. Azonos idő alatt ez az erő fogysztani kezdte B gyomorsavát, s mire A gyomorsava megszaporodott, addigra B gyomorsava csaknem eltűnt. Most tehát itt állnak egymással szemben, és a különbség ugyanakkora köztük, mint a legelején volt. Csak éppen helyet cseréltek. Ugyanez áll az időre is. A szerelem mindig úgy keletkezik, hogy A beleszeret B-be, vagy viszont, B beleszeret A-ba. A viszonzás látszata nem más, mint reakció, a hiúság reakciója. Minél hiúbb A, annál bizonyosabb, hogy viszonozni fogja B szerelmét..."

appendicitis...

saját:
szörnyű volt... nem is a műtét, hanem amit magam körül láttam egy ilyen helyen...
annyit hozzáteszek: kedvenc nővérkém riogatásai miatt vagyok lelkileg jobban, és ezt köszönöm neki.
másfél hónap durva diéta. - nulla tánc. (elvileg;))... de én más vagyok, mint ott akárki... nem nyavalyogtam egy infúzió miatt, amin mellesleg 2 és fél napig voltam, ami azt jelenti, addig nem ehettem és nem ihattam, a tű még utána is benne volt, a 3. napon szedték ki a kezemből...
ez nem fáj, vagy ilyesmi, de ezért sírtak mások, akiket még műteni se kellett. pf. hihetetlen.
nem írom le a saját élményeimet, úgy gondolom Kosztolányi is megteszi :) Ezt egy nagyon nagyon fontos ember ajánlotta, akivel bár csak telefonon értekeztem ez idő alatt, mégis segített. sokat. és azok is, akik bejöttek, akik fogták a kezem - ha csak gondolatban is.

KOSZTOLÁNYI DEZSŐ: APPENDICITIS

Hősöm neve ez: Kovács János. Sietve említem ezt meg, mielőtt szólnék róla. A lak- és címjegyzékben legalább kétszáz embert találunk hasonló névvel. Ha elgondoljuk, hogy ezeknek az embereknek semmi közük már a pörölyhöz, az üllőhöz s a kovács-mesterség egyéb kellékeihez, nem értjük, miért ragaszkodnak úgy a nevükhöz, amelyben valami végtelen szomorúság, a nyelv fantáziaszegénysége nyilvánul meg. Az én emberem története is – azt hiszem – összefügg a nevével.
*
Hősöm, Kovács szorgalmas hivatalnok. Fekete karvédő van a kabátján, csíptető a szemén, és az íróasztalra hasalva körmöl. Reggel háromnegyed nyolckor már megjelenik a lépcsőkön, dörzsöli a kezét, kávét rendel, szerényen köhög, teregeti a ropogó papírokat, és boldogan gondol arra, hogy esztendőre okvetlenül előléptetik. Mindenki szereti. Négy gyereke van, akik nyafogva csikorgatják délelőttönkint a hivatala ajtaját és van egy felesége is, akit senki se ismer. Nagyon rövidlátó. Ha a szolga asztalára teszi a hasas vizespoharat, amelyből a tejeskávét issza, meresztgetnie kell a szemét, nehogy a tintatartóba aprítsa a kuglófot. Mindenkinek előre köszön. Mióta egyszer nem vette észre a hivatalnoknőket, a szolgának is megemeli a kalapját. Nem szép ember. Az orra pisze, arcán fillér nagyságú szeplők. Bajusza hasonlít a purzicsán dohány száraz és fakó szálaihoz.

Egy havas reggelen a hivatalában ül. Előtte a kávé – hab nélkül – és a sárga, szőlős kuglóf. Midőn a kanalat belemártja a kávéba, elordítja magát, és aléltan rogy a székébe. Verejték gyöngyözik a homlokán.

Egy pillanat múlva mindenki a szobájába tódul.

Kocsira teszik, hazaviszik, onnan a kórházba szállítják.

Délben a hivatalban beszélik a szenzációt.

– Vakbélgyulladása van. Operáció lesz.

A főnök a mosdónál áll, habkővel dörzsöli tenyeréről a tintafoltokat, és atyain rázza a fejét:

– Szegény, szegény.
*
Délután Kovács kórházi ágyon fekszik. Már felvette a betegek szomorú mozdulatlanságát. Száraz kezeit összekulcsolja, és észreveszi, hogy három óra, eszébe jut, hogy máskor ebben az időben hivatalban van, és az életet végtelenül üresnek ta[220]lálja. Minő búsan donganak el az órák. Szokatlan a délután, szokatlan a szoba, szokatlan a nagy változás. Hasán jegestömlő. Mellette, az éjjeli szekrényen egy csengettyű gombja és a hőmérő. Kovács nézi a csengőt és a hőmérőt, és egyszerre sírva fakad. Könnyei végigfolynak a szeplőin.

Öt órakor meggyulladt a villany. Hat óráig semmi sem történik. Hatkor bejő egy orvos, megfürdetik, előkészítik az operációra, és már viszik is a kipárnázott liftbe, hogy a műterembe felhúzzák. Itten valami névtelen keserűség fogja el, amit nem tud szavakba foglalni, csak gügyög, és nyeli sós könnyeit, és az életre gondol, amely gyors, kemény és kegyetlen.

A terem vakítóan világos. Az orvos beszél hozzá, de nem érti, mit. Egy másodperc múlva fején van a kloroformos sisak. Mit suttognak körötte? Ó, gyors, kemény és kegyetlen élet! A felesége, a négy gyereke, a hivatal, az akták, a számlák, a boldog, szabad vasárnap délutánok s végül ez, amit most szívdobogva sejt, amit a szájával, az orrával, a fülével érzékel: a halál, a halál, a halál. Még erőlködik, és tudja, hogy egy perc múlva már aludni fog. A levegő vörös körötte, mintha annak is láza lenne. Minden tárgy hallucinál. Messze, a halvány vörösségben egy izzó és intenzív pontot lát, ez egyre jobban tüzel, mint a cigaretta parazsa. Most kettőt lát, nemsokára hármat, aztán négyet.

Aztán nem lát semmit.
*
Másnap reggel.

– Jobban vagy? – kérdezi tőle egy halk hang, és valaki óvatosan föléje hajol.

A felesége. Egy sovány csirke, felborzolt tollakkal, kíváncsian forgó szemmel, sápadtan a virrasztástól és az izgalomtól.

– Hogy vagy? – kérdezi újra, még halkabban.

Kovács jól hallja, de nem felel. Felelet helyett kinyitja szemét, és nyöszörög. Egy kanálka hideg, keserű teát kortyint, jeget nyel, újra a közönyébe süpped.

Az operáció tündöklően sikerült. Az orvosok nagyon meg voltak vele elégedve, akik a betegségben csak közönséges iskolaesetet láttak minden érdekesség nélkül, és közel se tulajdonítottak neki oly fontosságot, mint a beteg. Pár nap múlva tudatták is vele, hogy minden a legjobban van, egy hét múlva egészségesen hagyhatja el a kórházat, két hét múlva pedig már bemehet a hivatalába. Kovács ezt szomorúan hallgatta.

Általában annál inkább elszontyorodott, minél jobbra fordult a betegsége. Savanyú arccal fogadta vendégeit is. Fejét a párnába nyomta, állát leejtette, szemhéjait óvatosan zárta le, hogy egy kis résen titokzatos ködben lássék a szeme lázas golyója. Úgy feküdt ott, mint a haldoklók az utolsó órában.

– De hiszen már egészen jól vagy – vitatkozott a barátja.

– Meg se kottyant neki! – szólt a főnök, és kövér hasa rengett a nevetéstől. [221]

Kovács megvetően néz végig rajtuk. Torkát keserű düh reszeli, káromkodni szeretne, de erre se méltatja őket, elmosolyodik, és a szájába fullad a harag.
*
Bicegve és sántítva jön a hivatalba. A kutyák affektálnak így, midőn nagyon jól érzik magukat. Vastag sállal köti át a nyakát. Mindenkinek külön, hosszan mesélte el az eseményt. Mert az nem úgy van, ahogy mi, laikusok gondoljuk. Ez egy egészen különös és nagyon-nagyon veszélyes eset, csoda, hogy kilábolt belőle, az orvosok is mondják. Tetszik tudni, a vágás innentől idáig terjedt. Persze, hogy elaltatták. Három orvos altatta. Úgy aludt, mint a bunda.

A kollégák lassan kiszöknek a szobából, és faképnél hagyják.

Nézegeti a tükörben piros mellényét, amit tegnap vett, s úgy találja, hogy jól áll neki. Költségbe verte magát, de az ember végre nem járhat rongyosan. Táplálkozni is kell. Híg tojást reggelizik, sovány prágai sonkát és pirított zsemlyét. Délben gyenge húsokat párolt almával. A gyerekei ezért nagyon tisztelik. Az iskolában hencegnek, hogy az ő apjuknak piros mellénye van, ezer forintja van, és olyan betegsége van, amilyen senkinek sincs, a többiek pedig irigykednek reájok, és nevetik, csúfolják, bojkottálják őket. A legkisebb fiú egyszer bömbölve jön haza.

Kovács büszkén és peckesen jár. Fejét fenn hordja, aranykeretes szemüveget vesz, és vendégeket hív. Dagad az önérzete, amint újra és újra sorát ejti a mesének. Az orvos egy kis üvegben odaajándékozta neki a kioperált testrészt, amelyet az almáriumba zárt, s áhítatosan mutogat mindenkinek. Ott áll a legfelső polcon. Csendes kultusz övezi. A tót szolgáló riadtan tekint az almárium felé.

Egy reggel hiába csönget a hivatalában. Hol az a szolga? A teremtésit neki.

Végül bejő.

– A sorvezetőt – ordít rá a dühtől fuldokolva.

A szolga, aki sohase látta ily mérgesen, komikusnak találta az ártatlan embert, a haragját, a színtelen hangját, amelyet pulykarikácsolássá torzított a méreg, elnevette magát.

Kovács felkel, elsápadt, csak az orra tüzel kék-vörösen, mint a pulykataréj. Kinyitja az ajtót. Kidobja a szolgát.

Az affér nagy feltűnést kelt a hivatalban. Kollégái csitítják, de ő nem tágít.

– Egy beteg emberrel így beszélni – hörög –, egy beteg emberrel.

Kovács el van keseredve. Annyival inkább, mert két kollégájával is összeszólalkozott, és most már szentül meg van győződve, hogy mindenki ellensége. Senkihez se szól. Az eset a hivatalfőnöknek is fülébe jut. [222]

– Nem értem magát – mondja neki. – Miért játssza a beteget? Hisz majd kicsattan az egészségtől.

– Mit? – felesel Kovács.

Azzal hátat fordít neki, becsapja az ajtót, és hazamegy. Két hétig nem is mutatja magát a hivatalban.

– Gazember – sziszegi fogai közt –, gazember.
*
Nyár felé, egy vasárnap délelőtt a hivatalfőnök velőscsontot eszik a sörkorcsmában, és buzgón magyarázza az esetet:

– A fegyelmi bizottság jövő héten ül össze. Önök, kolléga urak, jól tudják, micsoda atyai szívvel karolom fel mindnyájok ügyét, de ebben az esetben nem lehet engednem, már csak azért sem, hogy hasonló esetekben példát statuáljak. Ez az ember makacs és hanyag. Az aktákat elintézetlenül dobja vissza. Lustaságát pedig azzal tetézi, hogy hónapokig ok nélkül kimarad a hivatalból, a nyakamra küldi a hitelezőit, akik botrányos adósságokról suttognak. Végre is lehetetlen tűrnöm, hogy valaki ujjat húzzon velem. Nem a saját személyemért. Hisz önök ismernek engem, s tudják, hogy nekem igazán nem fontos, megbillenti-e a kalapját Kovács úr, vagy sem. Nem is döntök ebben a kérdésben. A fegyelmi bizottság és a magas minisztérium bölcs ítéletére bízom, kinek van igaza, s én nem kételkedem, hogy ezek a magas fórumok a méltányosság szemmel tartásával is akképpen intézik az ügyet, hogy a hivatali tekintélyen semmi csorba se essék.

A hivatalnokok csendesen helyeselnek. Szépnek találták a főnök stílusát. Megitták a sörüket. A főnök letörülte bajuszáról a habot, s a jólét és a biztonság röfögő kéjével csemcsegte még egyszer:

– A magas minisztérium.
*
Hónapokig tartott a hivatalos huzavona. Egy kollégája még békítgetni akarta a hivatali főnököt, de sikertelenül. Kovácsot elcsapták, s mire esni kezdett az őszi eső, künn volt az utcán, állás nélkül.

Nem tudott mihez fogni. Később cigarettákat töltött, külföldi bélyegeket árult diákoknak, és egy találmányon törte a fejét, amely sehogy se sikerült. A családja éhezett. Egy sötét ferencvárosi utcában laktak – albérletben – két kis szobában, ahol nem égett a kályha, kormosan füstölt a lámpa, és délután is megérzett, hogy mit ebédeltek.

Közben Kovács betegeskedett is. Végigjárta az összes orvosokat, s fájdította a tüdejét, a lépét, a veséjét, s arról ábrándozott, hogy megint kiveszik valamelyik szervét. Ha rajta múlt volna, a szívét kigyomláltatja, és kirakatja egész testét, mint egy telt ruhaszekrényt. De az orvosok mosolyogva küldték el. Azt mondják, hogy kutya baja. Kovács csakugyan meghízott. A sok kenyértől és krumplitól felpuffadt az arca. Úgy látszott, hogy jót tett neki a nyomor. [223]

A családnak csak vasárnaponkint volt jobb napja. Délután összeverődött néhány ember. Kovács a gyermekeivel körülülte a kerek asztalt, és egy mártír arcával büszkén és önérzetesen mesélte el az operáció történetét.

A gyerekek, akik századszor hallották a mesét, időközönkint közbeszóltak, mert az egészet már könyv nélkül tudták.

– Most azt meséld, apa, mikor elaltattak.

– Most a doktorokat meséld.

Kovács arca ragyog. Órák hosszat prédikál. Vallásos tisztelettel beszél a „narkózis”-ról, a „lancettá”-ról, az „appendicitis”-ről. De a vendégek elmennek, a kályha kihűl, a gyerekek lefekszenek.

Kovács ilyenkor elgondolkozik az életén. Nem volt szép az élete. Folytonosan hivatalba járt, egyik napja úgy folyt, mint a másik, soha, fiatal korában se ismerte a mámort. Csak egy mámorra emlékezett. Arra a mámorra, amely a kloroform nehéz és édes illatából született, és arra a pillanatra, midőn egy nagyon világos üvegszobában fehérkabátos emberek vették körül, s rózsaszínű szublimáttal, érdes kefékkel sikálták a körmüket. Ez szép volt. Valahogy hasonlított a mennyországhoz, az angyalzenéhez, a hősi operákhoz. A levegőben, mint bujkáló parfüm, diszkréten érzett a vér illata.

Sokszor gondolja magában, hogy minden baj ezért szakadt rá. De nem bánja. Meg van elégedve magával, és mosolyog. Csak még egyszer a sárga földig ihatná magát kloroformmal!

Éjjel előveszi a barna üveget. A spirituszban ott lubickol még a béldarabka frissen, épen megőrizve az örökkévalóság számára. A gyertya lobog. Mindenki alszik.

Kovács az asztalra teszi az üveget, és nézi.

Felelősség

Igen, a buszon. Ott ültem, egyedül, a gondolataimba merülvén, egy idegileg roncsoló este után. Csalódásokkal teli este után...Elveszettnek éreztem magam. És akkor jöttem rá, hogy most tanultam meg felelősséggel lenni magam iránt. Ami annyit tesz, innentől kezdve vállalhatnék magamra akármit, akárkit. Állatot, embert, barátot, úgy igazán.

Elmesélek egy történetet: Volt egy időszak, mikor egyszerre két cicám volt..Az egyiket folyton simogattam, mert szép volt, tündökölt. A másik soványka volt, és elesett...Amikor egyszer ki akartak jönni, megsimogattam a szépet, és mondtam neki, menjen haza. A másikat csak arrébb löktem...És ezért Ő el is szökött, még aznap.

Hihetetlen, ha magam iránt nem vagyok felelős, akkor senki iránt, hiába hiszem azt, hogy tudok működni egy kapcsolatban...De NEM. Senki sem!

Vannak emberek, akik csak akkor éreznek rá erre, amikor már 40 évesek, és gyermeket nevelnek.

...

Őrült egy érzés. Egy idegi kitörésnél ilyen mérhetetlen dolgokra rájönni...Hihetetlen dolog...

Azért körítek mindig beszélgetések közben, azért árulok el részleteket, mert soha nem lehet tudni, hogy egy adott embernek melyik jelentéktelennek tűnő szavam világít rá a dolgokra...Soha! És ez a szép ebben...!... Nagyon durva.

És ilyeneken most gondolkodom el, most, hogy tudom, mi az a felelősség, tudom milyen nem hanyagnak lenni...A hanyagság, na az megint más...Abban rendesen benne vagyok, de megtapasztalom folyamatosan, milyen nem annak lenni...És csak egy kis ideig tart...Ezt nem kell erőltetni...Mint ahogy semmi mást sem az életben...

Az bánt, hogy sok ember neten keresztül, egy könyvön keresztül (ha pl. író) vagy TV-n keresztül, vagy írásokon keresztül értelmes! Ez bánt...És hogy mért? mert amennyire értelmesnek mutatja magát, legtöbbször annyira kell csalódni is benne személyesen. De vannak kivételek, természetesen...

...

Például József Attila, hihetetlen érzésekről ír, hihetetlen dolgokat közvetít egy versen, íráson keresztül, rengeteg energia lehet egy adott művében, mégis beteg volt. Sok ilyen van...Nagyon furcsa, és érdekes...

Szorít az idő* de örülök neki!

Nem írtam, mert szorít az idő, szűkös.
Évnyitó lezajlott 1-jén, húú, már nagyon sokminden történt, pedig csak 3.-a van...:)
Nagyon jó volt verset mondani... Át tudtam élni, akárhogy is hangzott, jó volt táncolni, szeretem az új "kicsiket" ...olyan büszke vagyok!
Ponyvaregénybe beültünk évnyitó után...Jó volt:) - lett volna.
Volt sok-sok vita, már idegileg ki is voltam, és az iskola tart életben. Hogy dolgozhatom, hogy nézhetem, ahogyan dolgoznak, hogy részese lehetek!
Nem pont a kötelező órákra gondolok, bár most jól esik visszarázódni....
Hanem dráma, mozgás, ének!
És .... 1 valamit hiányolok, de holnap megteszem Bellával:) cocacola, 2 szívószál:) RIO. Vele.:)

Csalódtam is a napokban, szóval minden érzés átfutott rajtam három nap alatt...
Első hét van, oké, hogy ismétlés mindenből, még az sem...De fárasztó, nagyon. Viszont mérhetetlen jól esik, el sem tudom mondani...a diákok, a tanárok. hát...nem tudom ki mit gondol erről, én ezt. ...
Persze, jól esne még egy kis szünet, még egy kis baromkodás =D...
Jajjj... Annyira nem lesz időm írni...Majd info-órákon megejtem, hogy felnézek Blogra :)
Jó év lesz, főleg MOZGÁSOSOK, Nekünk ;) csak jöjjön el a hétfő! :)
*majd rakok képet évnyitóról :)

KÉREM!

könyörgöm... olyan emberek, akik félreértik amit írok, ne olvassák a blogom rendszerességgel, csak azért, hogy szívják rólam az infókat, mint a piócák, úgyragadjanak!