A lépcső tetején megtorpant. Nem látott semmit, de hirtelen olyan gondolata támadt, hogy meg kell állnia, abban a pillanatban, ott, és akkor.
Milyen jól tette. Pár másodperccel később ott állt valaki a lépcső alján... Mindketten tudták, hogy ott a másik, egymásra néztek. Nem is kellett más, tudták, hogy mire gondol a másik.
E pillanatban mindketten elindultak. Másik irányba. Mintha nem is látták volna egymást.
Egymás mellett ültek a buszon, de még nem tudták,mi lesz. Külső, belső ülés. A külső ülésen ülő az ablak felé szeretett volna nézni. De megállt a szeme a hosszú, sötét hajon, kék szemen, s egy érdekes szemüvegen. Nézte, kitartóan nézte pár másodpercig. Ekkor odafordult az ismerős arc, de azzal a lendülettel elkapták a tekintetüket. Majd újra összenéztek, és beléjük csapott a felismerés...
Tömeg volt a villamoson, a fiú csak állni tudott. Állni, gondolkodni, mozdulni nem nagyon, ezért mondom, hogy gondolkodni. Mellette kedves arcú lány, kipirult arccal. Közel volt a kezük egymáshoz, mert egy helyen kapaszkodtak. A lányon finom, puha kesztyű volt. Tetszettek egymásnak. Következő megálló - még nagyobb tömeg. A lány véletlenül rálépett a fiú lábára. Neki, a fiúnak bármennyire is tetszett a lány, annyit tudott fintorogva mondani, hogy semmi baj. Nem szereti, ha mások hozzáérnek. Függetlenül attól, hogy ki az.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése