Az aszfalton ezüst petárdaként robbannak az esőcseppek, a kapu most nem ontja az embereket... Esik, szombat van, valószínűleg mindenki pihen, ezért nem jön senki.
Egy kis idő múlva eláll. Nedves a környezet, sőt, vizes inkább.
Ilyenkor mi zajlik bennem?
Egy nagyon kedves ember képét látom magam előtt, reménykedem, hogy jól van, sok szeretetet küldök Neki. Előttem "Jó estét nyár! Jó estét, szerelem!"
A TV megy. A nappaliban is, szobámban is. Apa nézi idekint, anya olvas. A muffinok megsültek.
Csokoládé csábít a másik asztalon.
Azon jár az agyam másik része, hogy miért ismernek félre az emberek? Nyilván, mert még nem nőttek fel. Én sem. De ehhez kellőképpen. Illetve ahhoz, hogy hogyan kell kezelni ezeket a dolgokat, ember és ember között.
Az aszfalton ezüst petárdaként robbannak az esőcseppek, én mások blogját nézegetem.
Egy éve együtt vagyok Vele, ma 12 hónapja.
Még mindig bennem van az érzés, hogy nem rám van szüksége, pontosabban, hogy valóban rám van-e szüksége.
Meglesz-e a 4-es átlagom? Nagyon úgy fest. Csak a matek ne lenne...
Az aszfalton ezüst petárdaként robbannak az esőcseppek?? Már nem...ugyan, hol van az már?
Csokoládé csábít. A másik asztalon. Igen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése