everything

Most van egy kis időm, így csütörtök este egy tea mellet írni.
Rengeteg minden van bennem. Egyre jobb érzések...De néhány dolog mardos belülről...
írok pár gondolatot, mert még van rengeteg kifejtenivalóm, másról.
Hétfői próba eléggé megrendített, látva azt az arcot...Szomorúsággal, és belső harcokkal teli volt. De én nem merek kérdezni. Nem akarok semmibe beletiporni, mert nem értem miről van szó, mert tényleg nem érzem, de annyira sajnálom ...:(
Keddi színház, nos...Durva volt... Eléggé...Még mindig nem esik le, hogy mesteri volt-e vagy túl komikus... Fogalmam sincs, furcsa volt, de érthető. =D [és amúgy durva oO]
Szerdán...hááát... ok. :'( + =DDDDDD
csütörtök :'(+ =DDDDDD
Egyszóval érzelmekben gazdag:)
Úgy érzem, az osztály kezd osztály lenni. Úgy,ahogy. Jó érzés :) sokan segítenek másoknak olyan dolgokban is mostanában, amit tavaly nem tettek volna meg! nagyon jó érzés ám!
Van valami, amit még muszáj megosztanom.... :S:( így hangzik:

Esett. Rémesen esett. Zuhogott, ez jobb szó. Rám bízták, hogy én vigyázzak rá. Keresztanyám is a lelkemre kötötte, hogy ne veszítsem szem elől. Megtettem, amíg át nem értünk a rokonához. Hagytam, hogy egyedül induljon vissza,mert az a nő azt mondta, nem lesz semmi baja.
Hazaértem én is, rá 1 órára, hogy a lelkére kötöttem, egyenesen ide jöjjön. De ő nem volt itt. Keresztanyám a számítógépnél ült, az asztalon gyertya. Megszólalt:
-Felhívtam, azt mondta, nemsoká itt van. Tudtam, hogy egyedül jön.
-Mikor tetted ezt? - kérdeztem én.
- Egy...Hónapja.
-Hiszen még csak egy óra telt el, hogy hazaengedtem!!!
Világosan láttam, hogy valami nincs rendben, keresztanyám megőrült...Láttam rajta, hallottam a hangján.
Kinéztem az ablakon, láttam, már kisebb tó méretű pocsolyák keletkeztek az esőtől.
Kifutottam, sziréna hangra, megszólaltam:
-Rendőrök. Biztos megtalálták.
De...Mentők voltak...Megérkezett az édesanya. Sírt. Elájult. Felkelt, zokogott, kikészült.
Miért?
A halott kisfiút, lepelben vitték ki a mentőbe.

Mert egyedül hagytam.
-majd felébredtem, hangosan vettem a levegőt, és rögtön kipattantam, szaladtam a lámpához, felkapcsoltam a villanyt, mert féltem. hajnali 5kor kirohantam a nappaliba, hogy kinézzek azon az ablakon, ahonnan pont rálátni arra az erkélyre, ahonnan leugrott, és darabokra törte magát a kisfiú. majd iskolába indultam, és percekig álltam a bejárati ajtó előtti oszlopnál, ahol az édesanya lelke darabokra tört. annyira valóságos volt.

aznap csak hasonló korú kisfiúk jöttek szembe az utcán, az édesanyjukkal.