A másodpercek pörögnek, ahogy a percek telnek, ahogy az órák elsuhannak, amennyire a napok telnek, ahogyan a hetek követik egymást, ahogy a hónapok már nem is látszódnak egymás mögött, az évek elszárnyalnak....Ahogyan évtizedek fognak eltelni. És így tovább. ˙(Tudom, "éssel" nem kezdünk mondatot.) Szóval, ahogyan mindez eltelik, amilyen gyorsan, vagy amilyen lassan...Éppen annyira nem változik meg rengeteg dolog.
Van, ami mindig ugyanolyan marad.
"Rekedt hangom, rekeszizmom." igazából semmi értelme sincsen, akármennyire is gondolkodom, igaz, össze lehet kapcsolni. Egy fiú mégis versbe foglalta. Aki egyszer hallja, és nem nézi, ahogyan ez az ember elmondja, neki semmit nem jelent. Én láttam, hallottam, és elmondattam vele mégegyszer. Jó lelkűnek talált minket. Nem beszélt csúnyán, és ami a legnagyobb szó, az az, hogy őszinte volt és tiszta szívű......................autista. Nagyon durván jó élmény volt hallgatni az őszinte szavakat. - Jó, hogy néha vicces is volt. De akkor ő is velünk nevetett.
Mindegy, ez a téma zavarba hoz. Kicsit fáradt is vagyok, nemrég ébredtem. Megfigyeltem, mindig bal lábbal kelek, mert másképp nem is tudnék kiszállni az ágyból. Milyen érdekes, semmi hatása nincs. Majd megfigyelem. Igaz, minden reggel veszekszem anyával, de az már mellékes. Nem veszi észre, hogy hiányzik valami...Azt sem, hogy valami pedig túl sok. Nincs itt egyensúly. Nem baj, várok.
várni néha kell.
de borzalmas. az egyik legrosszabb érzés.
mindenben.mindig
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése