Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Herold Eszter, akivel elolvastunk egy darabot. Federico Garcia Lorca - Bernarda Alba Háza.
Kezdhetném így is: egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Herold Eszter, akivel közösen álmodtuk meg a darabunkat.
Sőt: Egyszer volt, hol nem volt egy darab, ami összehozott tizenegynéhány embert.
Vagyis: Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy darab, aminek köszönhetően levetkőzhettük egymás előtt a gátlásainkat. Megnyílhattunk. Sírhattunk, nevethettünk, hisztizhettünk, tűrhettünk, bízhattunk, gondolkodhattunk, kitarthattunk, tanulhattunk. És a többi.
Szóval, kezdhetném így is. Úgy is, amúgy is. Már nem kötött, már nem Bernarda Alba, már egy érzés.
Oda akartam kilyukadni, hogy a szerda esti előadás mindenféle technikai dolgot leszámítva nagyon jól sikerült. Mesélek egy kicsit.
Megérkeztünk az E10-be, előzetes törivizsgákkal a nyakunkon stb.
Az Oktogonon rögtön egy csodálatos látvány fogadott bennünket -engem legalábbis megrendített - nem írom le. :)
Bementünk a szeretett helyre. Rögtön felmentünk a kamaraterembe, ahol minden gyönyörű volt, nagy tér, fények, függöny, székek. Mindenkinek minden ruhadarabja megvolt, hála Istennek. Azonnal belevágtunk a próbába, illetve szerintem ez már nem is próba volt...
Beállások, gyorsítások,lassítások, kiabálások, megsértődések s mindez egy hatalmas éneklős megnyugvással, ölelkezős nyüzsgéssel végződött.
Bejöttek a szülők, rokonok, barátok, ismerősök, kíváncsiskodók.
Elkezdtük. A színpadon mindenki minden tekintetben ott volt. Testileg, lelkileg.
A takarásban viszont...=DD Éppen egy "nyomasztó" jelenet, csöndes zenével, takarásban nyomatjuk a táncot ezerrel, röhögve, hülyéskedve, majd ki a színre, mintha misem történt volna, mint akit "épp a halálba küldenek" fejjel.
Bakik, bakik... Nem voltak feltűnőek...Nagyon fel voltunk pörögve, nagyon meg lettünk dicsérve. 10 fokkal közelebb kerültünk egymáshoz. Mit 10...10 ezer...
Nos, ami utána következett, az sem volt semmi...Beszélgetés, sör. Tánc, hazamenetel, este.
Villamoson. Bexi nekünk így.
-Jajj, hogy hívják azt a szendvicset...Van egy olyan hatalmas szendvics, a Donát a felével jól lakik, mi is az... King Kong, igeen!
eltelik 15 perc,addig dumálunk erről arról, már el is felejtjük a szendvicset, amikor a kedves pocakos férfiú odahajol a Bexihez:
-Elnézést, meg tudnád mondani, mi van abban a szendvicsben,amit említettél?
Halálkomolyan elmagyarázta, majd leszáll a kedves pocakos, röhögés... =DD...Jaj, mindez megspékelve egy ukrán fiatalemberrel,aki mindeközben polifonikusan hallagatta a Numa Numa jééé-t...
De ez még semmi, amit most leírtam, hajj, úristen, de semmi...
Darab vége: kegyetlen, őrület, káosz mindenütt, tánc, izzadtság, elborultság, csapások, ütések... Kipurcanás.. Kész... LihegLiheg,nyög...
Istenem, valami még eszembe jutott..
Ja, igen! Ezerszer jobb volt,mint az ODT-n... Jajj, igen? Hogy mi? Hogy ott nem bakiztunk? Nem, nem, tényleg nem volt ennyi technikai hiba, de mégis teljesen más volt
Itt érzések dolgoztak. Megtaláltuk.
legalábbisén.
Szerintem többen is.
:)
VálaszTörlésmeg...